Biztos egzisztenciát, európai életszínvonalat


Egyetlen nyugdíjas se kerüljön olyan helyzetbe, hogy döntenie kell, 

hogy gyógyszert vagy kenyeret vegyen.

Az Európai Unió egységes értékrendjének immanens részét képezi az idősek biztonságának és emberi méltóságának a megőrzése. Az Európai Bizottság megállapítása szerint az idősügyi politikának széles életpályára kell vonatkoznia, amely az egész élet során biztosítja az egzisztenciális függetlenséget, a társadalmi részvételt, az önmegvalósítást és a méltóságot.

Az uniós szabályozások és ajánlások az idősek aktivitásának kiterjesztését tűzik ki célul. Az időskorú munkavállalók kirekesztésének leggyakoribb oka az elavult tudás, vagy a rossz egészségi állapot. A képzettség vagy a tudáshiány komolyan befolyásolja a munkaerőpiaci pozíciót, idős korban pedig az egyének anyagi, szociális helyzetét, végső soron az életminőségét. Az EU Szociálpolitikai Ütemterve célkitűzésként határozta meg az idősek foglalkoztatásának növelését, a humánszolgáltatások modernizálását és a demográfiai struktúrák változásaira adott újszerű válaszokat. A foglalkoztatási ráta növelése a nagy elosztó rendszerek stabilitása érdekében is elengedhetetlen.

Az uniós stratégia társadalmi, politikai és egyéni szinten egyaránt meghatározza a fejlesztendő területeket. A figyelmet az emberi élet kiteljesedésére fordítja. Olyan jövőképet fogalmaz meg, mely az idős embert a maga emberi teljességében veszi figyelembe, és nem csak a várható veszteségekre, hanem főként az időskorban elérhető új lehetőségek fejlesztésére koncentrál.

Az uniós tagállamok egyik legfőbb feladata az államadósság csökkentése, a foglalkoztatás növelése, az idősek aktivitásának a növelése, de mivel valamennyi tagállam az elöregedő társadalom szimptómájával küzd, elkerülhetetlen a nyugdíj- az egészségügy és a szociális ellátórendszer újragondolása, és ezen területek összehangolása.

A volt szocialista országokban az állami szerepvállalás ingyenes oktatást, ingyenes egészségügyet, olcsó bérű lakást jelentett, s egészen másfajta állampolgári szocializációt, mint nyugaton. A ma 65-74 éves korosztály a II. világháború előtt vagy alatt született, gyerekként élte meg az ötvenes éveket, és a kádári korszakban kezdett el dolgozni. A rendszerváltás után sokan közülük elveszítették a munkahelyüket, sokuk életpályája a kilencvenes évektől megszakadt, gyakran azért, mert nem tudtak alkalmazkodni a piacgazdaság feltételeihez. A Ratkó-generáció, (az ötvenes években születettek nemzedéke) a rendszerváltáskor még fiatal volt, esélyt kapott az újrakezdésre, mégis közülük sokan viszonylag fiatalon nyugdíjba kényszerültek az egészségi állapotuk miatt. Foglalkoztatáspolitikai oldalról ugyanis már negyvenöt éves koruk felett idősnek tekintették őket.

(A nyugat-európai országokban az időskor értelmezése más. Ott 65-67 éves kortól tekintik idősnek az ott élőket, 75-89 között pedig idősnek.)

Ahhoz, hogy idővel felzárkózhassunk az európai életszínvonalhoz, biztosítani tudjuk a nyugdíjak hosszútávú finanszírozhatóságát és stabilitását, a mindennapi életben diszkrimináció mentességet biztosíthassunk minden magyar állampolgár számára, a fent jellemzett európai szellemiség jegyében kell kialakítanunk az időspolitikánkat.